HMA- HelyiMérték Alapítvány Kelet-magyarországi Fiatalokért Alapítvány Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Járási rendezvény Csengerben (2014. 10.28.)


2014. október 28-án (kedd) 17 órától információs napot tartottunk Csengerben.


A rendezvényt Forján Zsolt Csenger Város polgármestere nyitotta meg köszöntőjével, valamint Kovács Norbert a Csengeri Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Kiemelkedően Közhasznú Egyesület alelnöke tartott beszédet melyben egyesületük eddigi eredményeit mutatta be.

Kiss András a TANDEM-TANuljunk DEMokráciát a közös sikerért című ÁROP pályázat szakmai vezetője elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja, hogy átfogó tudást szerezzenek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei civil szervezetek kapacitásáról, fejlesztési elképzeléseiről. Ennek érdekében kutatást szerveztek a megyében működő civil szervezetek bevonásával, melynek eredményéről tartott tájékozatót, valamint bemutatta az elkészült Megyei Civil Stratégiát.

Nagy Miklós a Csengeri Járási Hivatal hivatalvezetője ismertetőt tartott a közigazgatás átalakításának fontosságáról, céljairól, valamint

beszélt a Csengeri járás kialakulásáról és a hozzá tartozó településekről.